A Magyar Geotechnikai Egyesület elnökségi döntésének köszönhetően Kelemen Kristóf tervező kollégánk is részt vehetett a fiatal geotechnikus mérnökök számára rendezett hivatalos európai konferencián.
A Nemzetközi Talajmechanikai és Geotechnikai Szövetség szervezésében 28. alkalommal megvalósult EYGEC-nek (European Young Geotechnical Engineers Conference) idén az észak-macedóniai Demir Kapija adott otthont. Európa különböző országaiból legfeljebb két-két, a helyi szakmai szervezetek által kiválasztott fiatal geotechnikus mérnök érkezhetett a konferenciára.
Kristóf a HBM egy 2021-ben megvalósított mély munkatérhatárolási projektjén szerzett tapasztalatait, valamint MSc diplomamunkájában a projektről végzett utólagos kutatási eredményeit publikálta és prezentálta a konferencián. Előadásában elsősorban a térbeli geotechnikai végeselemes modellezés tapasztalatait, valamint a BIM alapú mélyépítési tervezés előnyeit ismertette.
Gratulálunk Kristóf!
